Szóval, az úgy kezdődött, hogy Zita szólt, hogy a Dolcevitán fenn figyel a marcipános szalon, erre vettem mandulaörleményt és még egy csomó minden mást a karácsonyi készülődéshez. De persze nem bírtam ki, hogy valamit ne újítsak, így lett a szaloncukker idén kókuszos. Valaki meglepődik? :) Most gyártom a dizájnos csomagolást, úgyhogy majd arról is teszek fel képet :)
20 dkg darált mandula
15 dkg porcukor
víz
mandulaaroma
10 dkg kókuszreszelék
2 lime leve
20 dkg 50%os csoki
A mandulapor és porcukor összekever, nagyon apránként vizet ad hozzá és pár csepp mandulaaromával bolondít. Bele a kókusz és a lime leve és esetleg víz, ha nem formálható a massza. Golyókat, hengereket vagy micsodákat (sose tudtam ezeket a fogalmakat) gyárt.
Vízgőz fölött olvasztott csokiból kanalaz a tányérra tett szalonkagolyókra és ügyesen elken. Hűtés után megfordítható és aaz alja is megkenhető. (az enyémek félig csokisak, mondhatni fogyókúrásak hahaha). Csomagol. ELREJT!!!!!
6 megjegyzés:
ez jó, a nagyim is házilag készítette, egyszer mi is kipróbáltuk, azt főzni kellett és fakanállal kevertük, úgyhogy mind fakanál ízű lett kakaós meg kávés helyett,azóta nem próbálkoztunk. de lehet hogy ezt leteszteljük!!
e
örülök, majd kérünk beszámolni :)
megvan:) mi van veletek hogy szeszkót nem tesztek a marcipános szaloncukiba??? (mármint sem te sem a dolce vitán)én víz helyett rummal csináltam meg mazsolával de legközelebb lehet hogy meggyet meg sherryt , vagy kandírozott ananászt meg kókireszeléket kap..na meg rumot :)) szerintem jó lett a rumos- mazsis, bár ízeket és szagokat nem érzek a náthakór miatt, majd pár nap múlva megkóstolom:))) az elrejtés viszont úgy néz ki, sikerült!!!
az uram hozott kóstolóba egyet (vagy lehet, hogy többet küldtél, csak egy ért haza???), szóval isteni volt, a pocaklakó is igen dicsérte :)
kata (attikatája)
fejenként egyet küldtem csak sajnos, mert nem csináltam kóbisat (hanga azt csípné gondolom)és a készletek erős megcsappanása van folyamatban! örülök, hogy ízlett!!!
szuper finom lett!
Megjegyzés küldése